Ismertek olyan embereket, akik a szerencse gyermekei? És esetleg olyanokat is, akiknek bárhogy is próbálkoznak, mindig balul sül el valami az életükben? Én mindkettőből fel tudok sorakoztatni néhányat a baráti társaságból, magamat meg éppen ezért valahová az arany középútra sorolom. De ez pontosan azt jelenti, hogy volt már, ami jól sikerült az életben és olyan is volt, hogy nagyon pórul jártam egy-egy dologgal. Hogy mivel? Hát példának okáért volt, hogy vizes zűrök támadtak otthon és gyorsan kellett a segítség, vízszerelés budapesten. Szerencsére nem voltam vakon az ügyben, mert egyszer meggyűlt a bajom egy kis duguláselhárítással és akkor már megismerkedtem a vizszereles.net csapatával.
Az történt ugyanis a legutóbbi alkalomtól eltérően, hogy most konkrétan vízben ébredt a család. Az előszobában állt a víz, ami átfolyt már a fürdőszobába is és csak reménykedni mertünk benne, hogy az alsó szomszédnál még nem okoztunk károkat. Gyorsan hívtuk a segítséget, hogy hátha még időben sikerült rájönni a vízáradat kiinduló pontjára. Mivel a vízszerelés budapesten egy olyan dolog, ami igazán gyorsan össze tud jönni, ezért óriási szerencsénk volt most is és már egy órán belül a lakásunknál volt a vizszereles.net szerelője. Egy kattintás ide a folytatáshoz….