Filmnézés közben jött a nagy ötlet!

Szponzorált tartalom

cégalapítás menete

cégalapítás menete

Szeretem a filmeket, és a stílust tekintve általában mindenevő vagyok. Lehet akció, vígjáték, thriller vagy bármi más, én mindig megtalálom azt, amitől érdekessé válik a számomra egy mozgóképes műalkotás.

Legutóbb a moziban egy olyan filmet volt szerencsém látni, mely egy csapatnyi fiatalról szólt, akik egy hirtelen felindulásból vállalkozásba kezdenek. Persze nem ment nekik egyszerűen, és mindenféle akadályba ütköztek a történet során. A film mélypontján már kezdték is feladni a dolgot, de persze, ahogy ez egy amerikai filmtől általában el is várható, happy end lett a vége.

A film komoly hatással volt rám, és emlékszem, miután kijöttem a moziteremből, még órákig kavarogtak a gondolatok a fejemben.

Aztán arra gondoltam, mi lenne, ha én is megpróbálnék vállalkozóként helytállni? Jó, persze tisztában vagyok vele, az életben ez biztos nehezebben működik, de legalább megpróbálhatnám.

Végül a filmnek köszönhetően tényleg belevágtam ebbe a dologba, de egy komoly problémám azért volt: a cégalapítás menete egy olyan dolog, amiről tényleg semmi nem tudok.

Végül az internethez fordultam, hátha sikerül egy kis tudást összeszednem ebben a témában.

Találtam sok mindent, de végül a szekhelyszolgaltatas24.hu weboldalát választottam ki, mert messze kiemelkedett a többi közül.

Az oldalon minden fontos információt megtalálsz a cégalapítás menetéről, melyek birtokában már sokkal magabiztosabb lehetsz majd ebben a témában.

Itt például leírják, hogy a több millió forintos törzstőkét igénylő vállalkozási formák esetében nem kell azonnal előteremteni ezt az összeget, hiszen két év áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy befizessük a teljes pénzt.

Na, erről én például eddig nem tudtam, és alaposan megkönnyebbültem ettől az információtól, ugyanis nekem most problémás lenne ekkora összeget előteremteni egyszerre.

Innen tudtam meg azt is, hogy régen akár több hétre is szükség volt ahhoz, hogy a cégalapítási folyamat végére érjünk, de mára ez már csak pár napot vesz igénybe. Ez szintén megerősített abban, hogy a cégalapítás nem is olyan ördöngös, ahogyan azt eddig képzeltem.

Viszont valamit még leírtak itt: székhelyre mindenképpen szüksége van egy vállalatnak. Persze azért ezt eddig is sejtettem, de itt jobban belementek a témában, így fontos információk birtokába jutottam.

A székhely az a hely, ahova a hivatalos levelek és küldemények érkeznek, illetve a hatóságok is erre a címre érkeznek, ha ellenőrizni szeretnének valamit.

Erre az utóbbira én nem igazán vagyok felkészülve, és különben is tartok ettől a dologtól, de a szekhelyszolgaltatas24.hu pontosan erre nyújt megoldást!

Ők biztosítják a székhelyt számunkra, és minden adminisztratív feladatot is ellátnak, ami ezzel kapcsolatos.

Aki már vállalkozott, az tudja, micsoda hatalmas nagy segítséget jelent ez, főleg egy olyan valaki számára, aki még tapasztalatlan ezekben az ügyekben.

Tudtam, hogy nekem erre lesz szükségem! Így kell történnie a cégalapítás menetének!

Ez a kiváló csapat nem csak a cégalapításban segít, de még abban is, hogy a székhely a lehető legjobb helyen legyen!

Van egy jó ötleted, de egy cégre lenne szükséged hozzá? De közben túl tapasztalatlan vagy, és emiatt halogatod a vállalkozásod elindítását?

Ha ez igaz rád, akkor a szekhelyszolgatatas24.hu az a szolgáltató, akikhez fordulnod kell. Hidd el, nagyban hozzájárulnak majd a vállalkozásod sikeréhez.

Te csak foglalkozz a vállalkozásoddal, az adminisztrációt pedig bízd rájuk! Tudom miről beszélek, hiszen az én vállalatom is velük lépett rá a siker útjára!